(A bejegyzés eleje megtalálható másik blogomon, a hulyeemberek.blog.hu-n)
A pénz nem ajándék. A pénz a kereskedelem eszköze. A tény, hogy igen sokan szándékoznak pénzt ajándékozni (vagy ami még szánalmasabb: vásárlási utalványt), komoly probléma.
Pénzt ugyanis akkor ajándékozunk, amikor nem tudjuk, mire vágyik a másik. Ha nem tudjuk, mit akar a másik, de eléggé közeli kapcsolatban vagyunk – elvégre mikor látni olyat, hogy Kovács Péter irodai dolgozó egy ötezrest nyújt át Szabó János irodai dolgozónak a kellemed ünnepek érdekében? Nem, a pénzajándékozás csak családon belül szokás. ÉS igen komoly szociális problémákra utal.
A legsúlyosabb probléma: a gyerekek is pénzt kapnak. A tény, hogy sarjaink álmai és vágyai ennyire nem érdekelnek minket, hogy a szeretet ünnepét elintézzük azzal, hogy a kezükbe nyomunk pár koszos bankót, az undorító. Gyerekkoromban a felnőttek azt mondták: „Ha nem tudsz, mit adni, inkább ne adj semmit” (majd ráküldték Bodrit a postásra). Ma ez a jelek szerint nem így megy. Végül is jó ez: nem kell „pazarolnunk” az időt a karácsonyi készülődésre: a fát is a TESCO-ban vesszük: szép kis műanyag darab, fehér-kék gömbökkel. Jó az. Minek rendes fa, minek készüljünk az ünnepekre?
Minek foglalkozzunk bármivel is?
A cikkben egyébként megemlítik, hogy egyre többen adják el az ajándékot, ami nem kell nekik. És ez így helyes. Sosem értettem, miért az ajándékozott szégyenül meg, ha megszabadul attól az értéktelen vacaktól, amit a kedves nagynéni volt oly hülye, hogy megvett neki? Miért nem világítunk rá, hogy az ajándékozó az, aki ilyenkor az EPIC FAIL részese…? Feleslegesen indukált hazugságok és álmosolyok.
Egyébként mit csinálunk, ha olyan pénzt kapunk, ami nem tetszik?
